Csapatunk

A Neumann János Egyetem hivatalos versenymotor építő csapata

Alapítás

A Kenji Racing Team alapítása 2014-re tehető, amikor is 3 főiskolai mérnökhallgató, Nagy Tamás, Novák Pál Dávid és Tímári Attila a Kecskeméti Főiskolán KEFO Motostudent néven megalapított egy főiskolai járműépítő csapatot azzal a céllal, hogy ringbe szálljanak több, mint 50 másik egyetemmel és főiskolával a IV. Nemzetközi MotoStudent versenyen.

KEFO Motostudent

Az első feladatoknak a csapatunk nagy lelkesedéssel fogott hozzá. Egy ekkora kihívás rengeteg időt és energiát követelt meg. A csapattagok gyűjtése a motiváción és a specifikus tudáson alapult, így főként felsőéves hallgatók kerültek be. Az első komoly feladat a nevezés finanszírozása volt. Miután sikerült megszerezni ehhez a pénzügyi támogatást és a Szervezőség megküldte a kötelezően beépítendő alkatrészeket, újult erővel fogtunk a tervezési fázishoz. Az egyedi alkatrészek úgy, mint a váz, segédváz, lengőkar, villahidak tervezése komoly előzőleges kutatást igényelt, de csapatunk megállta a helyét. 2016-ban elkészült Köszi! első Moto 3 kategóriás versenymotorunk, amivel Spanyolországban több kiemelkedő helyezést is elértünk, többek között büszkeségünk az Innovációs kategóriában megszerzett összesített III. helyezés.

Kenji Racing Team

Azóta folyamatosan bővül a csapat létszáma és összetétele, a műszaki területen kívül már informatikai, logisztikai, gazdasági és menedzseri képzésekből is csatlakoztak a hallgatók. Jelenleg több, mint 25 fő alkotja a Kenji Racing Team csapatát, de az elmúlt évek során több tucat hallgató és szakember segítette munkásságunkat. A kecskeméti határokat ledöntve már a Budapesti Műszaki Egyetemről is köszönthetünk új csapattársat.